Már régóta gondolkoztam azon, hogy kipróbálom a kora reggeli futást, mert ez eddig valahogy kimaradt az életemből. Pedig sokszor van úgy, hogy annyira zsúfolt a hetem, hogy nehezen jön ki a futás, későn érek haza és összességében jobban járnék, ha egy órával korábban kelnék, és reggel letudnám. De az alvásidőm eddig szent és sérthetetlen volt. A személyes szükségletem napi 7-8 óra, ha ennél kevesebbet alszom, érzem a szellemi leépülés beköszöntének jeleit. Alapvetően arra is nehezen tudom rávenni magam, hogy reggel kijöjjek a meleg takaró alól. Azt pedig eddig lehetetlennek tartottam, hogy az alvási időm maximális kihasználtságát sutba dobva, a kelleténél korábban keljek fel azért, hogy futhassak. De ezzel biztosan mindenki így van. Nagy célokhoz viszont nagy energiabefektetésre van szükség.
Szóval mikor is vettem volna rá magam a reggeli futásra, mint a szülinapomon. Ami a korábbiakkal ellentétben (régebben mindig történt valami izgalmas dolog velem ezen a napon, például egy meglepetés buli vagy leesett az első hó) egy tök átlagos napnak indult. Szerettem volna beletenni valami szokatlant és tudtam, hogy este már úgysem lesz időm a futásra, úgyhogy beállítottam az órát 5:30-ra.
Aztán amikor csörgött, gyorsan ki is nyomtam. Nagyjából azt éreztem, hogy elment az eszem. Még tudnék aludni másfél órát, ehelyett felkelek az éjszaka közepén és elmegyek futni?! Aztán mikor már a második szundit is kinyomtam, végül arra jutottam, hogy ha most nem indulok el, akkor egyrészt nagyon rosszul fogom érezni magam reggel, másrészt tényleg, mikor, ha nem a szülinapomon?
Lássuk, mik voltak a tapasztalataim.
Amiért jó volt reggel futni:
- Volt időm nyugiban meginni a kávém, közben nézni a szemben lévő épület legfelső emeletén dolgozó embereket. Elég nagy szemétség, de nagyon sok erőt adott, hogy van, aki sokkal korábban kelt, mint én.
- Volt időm reggelizni. A munkahelyemen általában csak bekapok valamit, itthon viszont csinálhattam egy komplett reggelit magamnak, ami beindította a napomat.
- Láttam egy gyönyörű napfelkeltét. Sötétben kezdtem a futást, de a végére kivilágosodott az ég és én is egyre inkább felébredtem.
- Az egyik legszebb dolog, amit valaha láttam a Dunára leszálló madárkák voltak, miközben a víz olyan sima volt, hogy visszatükrözte a rózsaszín eget.
- Nem kellett félnem a kétes emberektől, mert vagy aludtak, vagy kevésbé tűntek félelmetesnek.
- Úgy mentem dolgozni, hogy már túl voltam a napi edzésen és ettől sokkal motiváltabb és lelkesebb lettem. Vagy lehet, hogy csak a szülinapom miatt?
- Nem kellett egész nap azon stresszelnem, hogy mikor tudom le az aznapi futást.
Ami kevésbé volt jó a reggeli futásban:
- Míg egy esti futáson az első percekben kimelegszem, hajnalban 2 km kellett ahhoz, hogy ne fázzak.
- A testem valahogy sokkal lassabban indult be, gyorsabban kapkodtam a levegőt és kevesebb erőm volt, mint egy esti futásnál.
- Sokkal kevesebb futó kolléga randalírozott a rakparton, pedig nagyon szeretem, amikor szembejön egy futó és mosolyogva integet.
- Egész nap éhes voltam, már jóval azután is, hogy elvileg visszapótoltam az elvesztett kalóriákat.
- Nap végén sokkal hamarabb eljött a „mindjártbeesekazágyba” pont.
Összességében nem bántam meg, hogy kipróbáltam a reggeli futást, de azt is el kell fogadnom, hogy sokkal inkább bagoly vagyok, mintsem pacsirta, és este jobban működik a testem és az agyam, mint reggel.
Tuesday was my birthday and I felt a discreet depression about it, because this day meant a lot to me when I was younger. I felt that on this day, magical things could happen. And really often so they did. Like having big birthday parties with friends from primary school or the first snow fell and endless snowball wars were made.
It was hard to accept that this birthday will be nothing special: a regular day, full of duties from the moment I open my eyes to the one I close.
So I decided to make it special for myself. I hate getting up in the morning, snooze a lot and could not really exist until my first cup of coffee. I usually thought of going to train in the morning hours, but I just couldn’t. I’m freezing when I come out of my blanket, I am so tired and sleepy and devastated I could hardly force myself to start my day.
I knew on my birthday I won’t have time for an afternoon run, so I decided to go in the early morning. When the alarm rang, I snoozed several times but finally, I could somehow force myself to get out of my bed and go to an early birthday run.
Here are my experiences.
Why I loved running in the morning:
- I had time to drink my coffee, meanwhile, I could follow what is going on in the building in front of me. People were working there and I felt a huge relief they had to get up much earlier than me.
- I had time to eat a full breakfast. I usually eat something really fastly in the office.
- I saw a beautiful sunset. The more the sky was brightened, the more motivated I was.
- One of the most beautiful things I’d ever seen was the birds landing on the surface of the crystal clear water of Danube.
- I did not have to be afraid of dubious people, as they were sleeping or seemed less dubious.
- I was much more motivated and enthusiastic at work than ever before – or maybe because of my birthday?
- I did not have to think about the proper time I can go for a training.
What I did not really like in the morning run:
- While I usually sweat at an evening run from the first moment, now I needed 2 kms not to freeze.
- My body could warm up really late, I had less power and breathed in and out more frequently.
- I met less runner than in the evening, in turn, I really like the feeling when I meet a runner, who waives me with a smile.
- I was really hungry during the whole day, far more after I supplied the lost calories.
- Sooner came the ’almostfallintobed’ feeling.
All in all, I did not regret trying out the morning run as I could step out of my comfort zone. But I have to admit that I am more like an owl-type of person than a skylark and I function better at the end of the day.
