Egy mozgásformát elsajátítani mindig komoly kihívás, legyen szó akár egyszerűbb, akár komplexebb sportokról. Megismerni az elméleti alapokat, a fontosabb mozdulatsorokat, megerősíteni a tested, az igénybe vett izomcsoportokat, hogy elkezdhesd az alapozást, a fejlődést. A triatlonban az a szép, a szívás és a menő egyszerre, hogy ebben a sportban 3 nagyon komplex mozgásformában kell profi szinten teljesítened, ha versenyen akarod megmérettetni magad.
Futás:
Számomra a triatlonban a futás a komfortzóna. Persze nem volt ez mindig így. Nyolc éve talált meg ez a sport, még az egyetemi éveim alatt. Akkor még élénken éltek bennem a gimis cooperek, mikor nulla rákészüléssel futtattak velünk 12 percet, időméréssel, teljes intenzitással. Mondanom sem kell, mennyire megutáltuk, miután összeomlott a keringésünk és beszúró oldallal próbáltunk lépést tartani a többiekkel, levegőért kapkodva. El kellett telnie jópár évnek és sok-sok győzködésnek, mire futásellenes lévén újra megpróbálkoztam vele. Ebben a sportban magamtól tudtam fejlődni, ezért ezt tartom eddig a legnagyobb sikeremnek és erről tudok leginkább másoknak is tanácsot adni.
A futásban az a jó, hogy nagyon könnyen lehet gyorsan fejlődni és óriási örömöt, magabiztosságot ad ez a haladás. Egy-két kilométer után hamar eljön az első 10 kilométer, az első félmaraton, aztán ha kitartóak vagyunk, az első maratonok is. A triatlonban nekem a futás a biztos pont, mert kiszámítható benne a teljesítményem, általában jól sikerülnek ezek az edzések. Persze nem volt könnyű megtanulni, hogyan kell biciklizés után futni, mikor úgy érzed, hogy lábak helyett fatönkökön futsz, vagy egy kimerítő úszás után cipőt ragadni és elmenni még egy órácskára. De alapvetően a futás számomra a legkönnyebb a triatlonban, és a 21 kilométer a júniusi féltávon is valószínű, hogy kevesebb meglepetést fog okozni, mint a többi szám.
Úszás:
Három évesen kezdtem el úszni és nagyjából 10 évig úsztam, versenyszerűen. Ez volt az a sport, amit kiskoromban gyűlöltem, felnőtt fejjel viszont elképesztően megszerettem. A futás mellett heti egyszer rávettem magam, hogy elmenjek az uszodába. Bár akkor is éreztem, hogy a maximumot egyedül nem tudom kihozni magamból, de jó kiegészítése volt a fő sportomnak. Aztán idén januárban elkezdtem heti kétszer, kedden és csütörtökön reggel 7-től 8-ig úszóedzésekre járni az Ensport két úszóedzőjéhez, Szandihoz és Dusihoz, a MOM usziba. Ez az egyik legjobb dolog, ami az idei évben történt velem. Nagyon szeretem a csapatot, ami összegyűlik hétről hétre, a kihívást, hogy a legerősebbek között vagyok a leglassabb és próbálok lépést tartani velük, az igazi csapatszellem hangulatát, mikor edzés után közösen reggelizünk a Cserpesben. Az úszásban szemmel látható a fejlődésem, az erősödésem. Persze itt is rengeteg a kihívás, például az, hogy míg korábban mellen úsztam nyílt vízben, most át kell váltanom gyorsra, hogy jobb időt ússzak. A triatlon után a Balaton-átúszást is megpróbálom gyorson, hátha sikerül végre megdöntenem az áhított 2 órán belüli rekordot (a mostani legjobb időm 2 óra 3 perc 😊).
Bicikli:
Egyértelműen a leggyengébb versenyszámom a bringa lesz, de szerintem még ezen a területen is érhetnek meglepetések. Mint a két évvel ezelőtti Budapestman-en, ahol az egysebességes bringámmal végül másfél óra alatt sikerült letekernem a 40 kilométeres távot, úszás után. A bicikli is gyerekkorom óta része az életemnek, a gimis bringás bandázásoktól kezdve az utóbbi évek legnagyobb kihívásáig, az egynapos balatoni tókörig. A korábbi montimat most sikerült leváltanom egy Wilier országútira, amivel eddig két alkalommal mentem.
Az első alkalom nagyon új volt, minden szempontból. Meg kellett szoknom a testtartást, a váltó használatát, a bicikli könnyedségét, azt, hogy ha nem figyelek, a vékony kerekek belemennek a csatornafedő réseibe és hatalmasat zakózom. A kezdeti nehézségek ellenére másodjára már sokkal jobban ment és a heti 5 óra bringával, amiből 2 spinning és a többi országutizás szerintem gyorsan fogok tudni fejlődni. A következő lépés a patent pedál beszerzése és használata áprilistól, amivel sokkal nagyobb erőt fogok tudni kifejteni, bár nem könnyű kiszedni a cipőt a pedálból, szóval biztos ezzel is meg kell majd küzdenem az elején. 😊
Lassan heti 12 edzésnél járok, de még mindig csak kapkodom a fejem a sok újdonságtól. Az alapozó szakasz után ráfordultunk a kilométer gyűjtésre, főként bringával a szabadban. Most ez tartogatja számomra a legtöbb kihívást: megtanulni a váltóhasználatot, a patent pedált, a hegymenetet, tartani a kitűzött tempót, optimalizálni a frissítéseket, belőni, hogy mennyi kajára lesz szükségem egy 3 órás edzéshez, hogy el ne éhezzek.
Elkezdtünk kondizni is, főleg karra, hasra és törzsre erősítek az úszás miatt, illetve hogy a törzsizomzatomnak se legyen kihívás a közel 6 órás intenzív megterhelés a versenyen.
És egy fun fact, bár gondolom ebben senkinek nincs semmi meglepő, hogy anyagilag is nagyon megterhelő egy amatőr triatlonos élete. Nem olcsó minden szükséges cuccot beszerezni pl. versenyruha, pedál, biciklis cipő, kilométer óra, úszótechnikai eszközökig, licensz, nevezések stb.
Szóval bőven van még minek összeállni a versenyre, de remélem, hogy addigra minden beérik és ki tudom hozni magamból a maximumot. A legjobb érzés az lesz, amikor fél év kőkemény munkája realizálódik a célba érkezés pillanatában. Ez a pillanat van előttem minden nehézségnél és ez motivál, hogy akkor se hagyjam abba, amikor a józan ész azt diktálná, csak a szívem visz előre.
