Ebben az évben bőven kijutott jóból és rosszból is, voltak akadályok, amiket le kellett győzni, próbatételek, amiken meg kellett mérettetni és persze győzelem, amit be kellett zsebelni.
Mindig is hittem a sorsszerűségben az életem történéseivel kapcsolatban és ezek a helyzetek mind tanítottak valamire, legyen szó türelemről, stratégiai gondolkodásról, kitartásról, alázatról, hitről, helyzetértékelésről vagy újratervezésről.
A legutóbbi sportsérülésem is hasonló önmonitorozásra késztetett, át kellett gondolnom a miérteket. Miért történt mindez? Miért kell hanyagolnom most a futást? Mire akar tanítani ezzel az élet?Ráadásul nem volt könnyű odáig sem eljutni, hogy pontosan beazonosítsák a sérülésem és egy félrediagnosztizálásba is belefutottam. Úgyhogy ebben a posztban erről mesélek nektek egy kicsit.
Legelőször a keszthelyi féltáv szintes bringáin és a felkészülésem egyik utolsó futásánál kezdtem el érezni a farizom/csípő fájdalmat, akkor még nem tudtam pontosan beazonosítani. A keszthelyi féltáv után hatalmas ürességet éreztem és beneveztem a nagyatádi ironmanre is, kettes váltóban. Itt a futás második 10 kilométerénél éreztem az ismerős fájdalmat, de még mindig nem volt akkora gond, hogy úgy érezzem, ideje szakemberhez fordulni.
Egészen addig, míg az őszre betervezett Wizzair félmaratonra való felkészüléskor futottam két hosszabbat és már a térdem oldalába is kisugárzott a fájdalom.
Az orvos, akit felkerestem és megröntgenezte (bár MRI-t nem csinált) kezdődő porckopást diagnosztizált. Ez természetesen borzasztóan letört, hiszen én csak úgy éreztem, hogy túlerőltettem. A porckopás viszont elég komolynak és visszafordíthatatlannak tűnik. A kapott hiarulonos injekciónak nagyjából semmi hatása nem volt és kezdtem eléggé beparázni, mert nem javult az állapotom.
Mivel korábban megállapították, hogy nincs egy szintben a medencém, csináltattam talpbetétet (műanyagot az utcai cipőmbe és futósat az Ensportnál), valamint eljártam csontkovácshoz, aki sokat tett azért, hogy megfelelő pozícióba állítsa a medencém. De a probléma ezzel sem szűnt meg, ugyanúgy fájt a dolog, a legrosszabb az egészben az volt, hogy fogalmam sem volt, hogy valóban mi bajom és kihez forduljak, akitől segítséget kaphatok abban, hogy újra tudjak futni.
Ezidőtájt kaptam új edzőt az Ensportnál, Sasi Gabi személyében, akinek elmeséltem a panaszomat. Gabi már az első telefonbeszélgetésünk alkalmával ajánlott nekem egy nagyon jó kis csapatot (Fumoth), akik fúziós mozgásterápiával foglalkoznak. Olyan módszereket egyesítenek, melyek már önmagukban nagyon hatékonyak (manuálterápia, trigger pontos masszázsterpáia, intelligens torna, lökésterápia). Mozgás közben vizsgálják a tested, nagyon alapos anamnézist vesznek fel, később kontrollokra kell járni, de csupán addig, amíg meg nem szűnik a panaszod. Szabályuk nagyon egyszerű: csak addig maradhat egy páciens, amíg meg nem gyógyul. Hobbi masszázst nem vállalnak.
Már az első alkalommal kiderült, hogy nem porckopásom van. Valójában egy olyan izmom van begyulladva, aminek a létezéséről sem hallottam egészen idáig. Ez a mélyen a farizom alatt található körte formájú izom, a piriformis. A piriformis szindróma lényege, hogy az izom gyulladásban van és nyomja az ülőideget. Őszintén szólva már az is felért számomra egy megváltással, hogy kiderült, mi a bajom. Sokat olvastam róla később, hogy könnyen összetéveszthető a porckopással, és a szintes bringázásoktól vagy a sok üléstől is kialakulhat. Nálam nyilván az előbbi játszik, bár elég sokat ülök a munkában és ilyenkor is éreztem a fájdalmat.
A terápiám pedig a trigger pontos masszázs lett, ahol ezeket a fájdalom pontokat ingerlik, nyomják be, egészen addig, míg el nem múlik a fájdalom. Kezdetben óriási kínzás volt de pár alkalom után egyre kevésbé éreztem őket. Mikor már egyáltalán nem fájt, újra megpróbáltam futni egy 20 percet és utána, bár kisebb intenzitással, de visszajött a fájdalom. Ami érdekes, hogy csak a futásnál van ez így, biciklizni, úszni, sőt még erősíteni is ugyanúgy tudok mellette.
Úgyhogy jelenleg itt tartok most és őszintén remélem, hogy előbb utóbb magától el fog múlni ez a makacs gyulladás. A jövőbeli sportterveimet most jegelem egy picit és azon vagyok, hogy újra fájdalom nélkül tudjak futni hosszabbakat. Egyébként nagyon érdekes, hogy az utóbbi időben annyi ismerősömet és sporttársamat érte valamilyen trauma/baleset/sérülés, hogy akarva-akaratlanul is eltöprengtem azon, hogy miért történnek velünk ilyenek. Arra jutottam, hogy ezek figyelmeztetnek bennünket arra, hogy pihenjünk kicsit, legyünk türelmesebbek, alázatosabbak vagy váltsunk fókuszt. Például most, hogy nem tudok futni, sokkal jobban értékelem a görgőzést, a TRX-et és az úszást. Míg korábban alig tettem, most minden napomba beiktatok 15 percet, amikor nyújtom és hengerezem a piriformist.
Persze nehéz türelmesnek lenni, mikor utoljára szeptemberben futottam egy hosszút és az utóbbi két hónapban szinte teljesen nélkülöztem a kedvenc sportomat. De egyszer minden elmúlik. Csak hagyni kell időt neki. Egy hónapja még azt sem tudtam, hogy létezik egy ilyen fura nevű izom, ma pedig jobban tisztelem őt bárminél. Minden nap megkap az életemből 15 percet, mert korábban nem figyeltem rá eléggé. Mi ez, ha nem fejlődés? 🙂
